A cserszegi fűszeres egy fehér szőlőfajta.
A fajtát 1960-ban a Keszthely melletti Cserszegtomajon Bakonyi Károly keresztezte az Irsai Olivér és a piros tramini szőlőfajtákból. A kísérletnek az volt a célja, hogy egy olyan szőlőfajtát nyerjenek, amely amellett, hogy finom bort ad, két másik kikötésnek is megfelel: jól bírja a téli hideget és hamar érik. Ez azért volt fontos, mert ezt a szőlőfajtát inkább az ország északabbi felébe szánták, ahol kevesebb a napfény, hamarabb jön az ősz, és hidegebbek a telek.
A fajta nem volt rögtön átütő sikerű, csak elszórtan telepítették. Ugyan a szőlőnek szüksége van a téli hidegre (ez kényszeríti pihenésre), mégis, a túl nagy hideg és túl hosszú fagy kárt tehet a növényekben - ahol ez jellemző volt, a szőlészek nem szívesen telepítették.
Fürtje közepes méretű, alakja kúpos, vállas, közepesen tömött. Bogyói kicsik, gömbölyűek, az érés kezdetén „húspiros” színűek, majd kifakulva az érés végére inkább borostyánszínűek; vékony, de szívós héjúak, lédúsak. Korán fakad, virágzik és érik, de a szüretelésre csak szeptember második felében kerül sor. Növekedési erelye közepes, a kondicionális állapotra ügyelni kell. 10-12 t/ha termésre szakszerű művelés mellett hosszú távon is képes. Kevés másodtermést hoz.
A biztonságosan beérő termés cukortartalma eléri, sőt gyakran meghaladja a 18 mustfokot. A must savtartalma 8-10 g/l között változik, nem lágyul le.
Megfelelő időben szüretelt termésének bora muskotályos illatú, fűszeres zamatú, harmonikus savtartalmú, extraktban gazdag, ami önmagában vagy házasított formában értékes lehet.
A téli fagyokkal szembeni tűrőképessége kiemelkedő, ezért a síkvidéki szőlőtermesztés megbízható fajtájává vált. A szárazságra viszont érzékeny, ilyen viszonyok között mérsékelten kell terhelni, különben fonnyadni kezd. A rothadásnak viszonylag ellenáll.
Hazánkban jellemzően a csongrádi, hajós-bajai, kunsági, etyek-budai, balaton-felvidéki, zalai borvidéken termesztik.
